Ahol véget ér az út:

Versek jelen időben

Ti szomorú fűzfák

Pillants oda kedves, ott a patak partján,
Hol a vadvirágok virítanak tarkán.
Két szomorú fűzfa ágait lehajtja,
Kapaszkodó törzsét sűrű föveny tartja.
Mámorban fürödnek zöldellő illatok.
Szomorú fűzfák, ne sírjatok.

Egy kis padot látok ágak közt megbújva,
Ugye te is látod, mikor a szél fújja?
Szétnyitja függönyét zöld lomb ruhájának,
Táncolnak ágain a napsugár szárnyak.
Ott, ahol mosollyá válnak a bánatok.
Szomorú fűzfák, ne sírjatok.

Add a kezed kedves, pihenni betérünk,
A kis padon ülve a múltról mesélünk.
Mosolyogva nézel, és én csak hallgatok,
Kinyílnak előttem az emlék ablakok.
Ó, ti balga költők, hát erről írjatok!
Szomorú fűzfák, ne sírjatok.

Mint gonosz öreglány, közeleg az este.
Titkos randevúnkat irigyen kileste.
Nézd, amott a hold is ébredezni készül,
Őszülő hajunkba ezüst szálat fésül.
Takarjon előlük ölelő ágatok.
Szomorú fűzfák, ne sírjatok.

Indulnunk kell kedves, megpihent a lábunk.
Fárasztó a séta, már lassabban járunk.
Gondoljatok majd ránk, ha nem jönnénk vissza,
Mikor az ágatok harmat könnyét issza.
Búcsú üzenetet hoznak a csillagok.
Ti szomorú fűzfák, akkor majd sírjatok.

2009. őszén.

Románc

Két megfáradt kezeddel ölelj magadhoz,
Ne bánd azt, hogy nászra nem csábít az ágy.
Rég elmúlt a szerelem, hát ne szabadkozz,
Hogy nem tombol benned már ifjúi vágy.

Az életünk tavasza, volt futó felhő,
A nyugtalan nyarunk, már rég elszaladt.
Az őszinte őszünk, mint igazi delnő,
Pár röpke idővel még tovább maradt.

Csend, és a két karod öleli vállam,
Legyél takaróm, majd ha eljön a tél.
Reményeim sok apró szikráját nálam,
Még őrizd, hogy ne vigye messzire a szél.

A kezemet simulva öledbe rejtem.
Ujjaid a hátamon vad táncot járnak.
Két huncutul csillanó szemedből sejtem,
Hogy parazsát szítod a hamvadó nyárnak.

A gondolatokból már, nem maradt semmi.
Az esti homályban feléled a vágy.
Úgy szeretnék ma éjjel az álmod lenni,
Míg halk szerenáddal elringat az ágy.

2009. december.

Őrizem az álmod

Magára húzta már, takaróját az éj.
Az álom elkerül, de jól vagyok, ne félj.
Gondolataimban kicsit elidőzöm,
Míg a csend átölel, az álmodat őrzöm.

Ráérősen ballag a perc és az óra.
A hold is betéved, még egy búcsú szóra.
Nézem őszes fejed, talán nem haragszol,
Vigyázom az álmod, amíg mélyen alszol.

Múló éveinket, már rég nem számolom,
Mint egy kinőtt ruhát, dobozba rámolom.
Néhány régi emlék még visszalátogat,
Ilyenkor, mikor így őrzöm az álmodat.

És, mikor a vén hold kilép az ablakon,
Sötét éjszakának palástja kőrbe fon,
Ugye, Te is érzed? Ugye, Te sem bánod?
Amikor így néha, őrizem az álmod.

2010.március.

Jó lenne

Jó lenne várni Rád, mint vártam egykor régen,
Mikor a hold ragyogott magasan az égen,
Mikor kéz a kézben sétáltunk a gesztenyék alatt,
Ebből mára szép emlék maradt.

Jó lenne újra élni azt a boldog percet,
Mikor az ajkaddal az ajkamat kerested,
Mikor éreztem a csókodtól a szívem lángra gyúlt,
S a hold egy sötét felhő mögé bújt.

Jó lenne tudni azt, hogy mit hoz még a holnap,
Mikor az emlékek már nem a múltról szólnak,
Mikor átölelsz, és látom, hogy a szemed még ragyog,
Olyankor nem érzem, hogy mily öreg vagyok.

Jó lenne még pár évig kéz a kézben járni,
Mikor már nem csak sötét estéket kell várni,
Mikor párnát kérsz és takarót, mert hideg este van,
És szó nélkül is érted a szavam.

Jó lenne együtt menni majd a hosszú útra,
Mikor a kezem fognád, s felérnénk a csúcsra,
Mikor majd hiányzik, hogy az a másik nem lehet velünk,
És nem fogja már többé a kezünk.

Jó lenne hinni azt, hogy van még idő bőven
Mikor a Napunk, nincs még esti lemenőben,
Mikor a gyertya fénye nem azt jelzi, utunk véget ér,
És sírunkat még nem lepi a dér.

Jó lenne hinni azt, hogy nem fog nagyon fájni,
Mikor már egyedül kell a sírok között járni,
Mikor már válasz nélkül marad, amit csendben kérdezel:
Várlak! Mond, hogy mikor érkezel?

2009.április 26.

 Vigyél magaddal

Vigyél magaddal
ha úgy érzed, hogy megsebzett az Ámor.
Vigyél magaddal,
amikor testedet már átjárja a mámor.
Ölelj át, mint langyos esti szél az ágat,
Hogy érezzem a két karodból kiáramló vágyat.

Vigyél magaddal,
ha majd a szívedet a szívemmel cseréled.
Vigyél magaddal,
ha már a hétköznapok boldog percét éled.
Szeress úgy, mint ha még itt volna a múltunk.
Hisz szeretni régóta megtanultunk.

Vigyél magaddal,
ha már az esti séta Tégedet is fáraszt.
Vigyél magaddal,
mert megtalálod bennem majd a támaszt.
Karolj át, mint tetted azt úgy valaha még régen
Az ifjúságunk szép emlékű boldog idejében.

Vigyél magaddal,
amikor búcsú szóra kondul majd az óra.
Vigyél magaddal,
hisz szükséged lesz bátorító szóra.
S amikor majd, elbúcsúzol halkuló szavaddal,
Én akkor is csak egyet kérek:
Vigyél magaddal.

Naplemente

A nap mielőtt lenyugszik, búcsút int a tájra,
Visszanéz, mert érzi, még valaki várja.
Rátalál, és simogatón átöleli csendbe,
Szó nélkül nem megy el, ez az élet rendje.
Amikor majd mi is a nyugovóhoz érünk,
Még egy búcsú szóra biztos visszatérünk.

Mi lesz az a szó, mit elhagy az ajkunk?
Amikor egy szem pár könnyesen csügg rajtunk.
Egy szó, ami nála itt marad örökre,
Egy szó, ami megmarad a jövő időkre.
Mit mondanál, mikor oly nehéz elmenni,
Szeretnél maradni, de nem segít semmi.

Csak a fájdalom az, amit szíved érez,
De az a két szem pár, néma csendben kérdez.
Nincs sok időd, tudod hogy ütött az óra,
S te nem készültél fel még a búcsúzóra.
Ne menj el szó nélkül, kezét tedd kezedbe,
És mikor a nap már búcsút int szemedre.

Mielőtt lehunynád, végső üzenetnek
Elég lesz csak annyi, csak annyi: Szeretlek!
És a ragyogó nap lassan alámerül,
Néma sötétség lesz, minden elszenderül,
Ami eddig szép volt, az minden el múlott,
És egy fájó könnycsepp a kezedre hullott.

Ugye megigéred

Ha már kezem érintése
egy emlék lesz csupán.
Kutatni fogsz gondolatban
a múlt idők után.
Látni szeretnél még egyszer,
átölelni újra,
és pattanásig feszül már
a vágy kínzó húrja.
Ugye megígéred,
hogy nem fogsz sírni.
Ugye megígéred,
ki fogod bírni.

Magányos sétákat teszel
árva sírok között.
Ahol a néma fájdalom
is, gyászba öltözött.
Kezedben egy csokor rózsa,
utadon elkísért.
S míg elrendezed síromon,
csak azt kérded, miért?
Ugye megígéred
hogy erős leszel.
Ugye megígéred
hogy nem könnyezel.

Mikor az este elpihen
melletted az ágyon.
Csak kispárnámat öleled
szomorúan, vágyón.
Elköszönsz, de nem érintem
többé az ajkadat.
Az álom űző éj után
lel rád a pirkadat.
Derengő sugarát már
szemeddel eléred.
Ugye nem fogsz sírni.
Ugye megígéred.

2010. január

Eljövök hozzád

Eljövök hozzád a szelek szárnyán
Ha jő a lágy tavasz,
Nem téríthet el semmi ármány,
Hisz hangod bús panasz.
Nem érint már a kezem Téged
Oly messze vagy nagyon.
Hívó szavadra útra kélek,
Otthonom elhagyom.

Eljövök hozzád a szelek szárnyán
Ha perzsel is a nyár.
Tudom, hogy mindég vársz reám
Mint fakó holdsugár.
Üzenet jött a csillagokkal
Egy nyári éjszakán.
Tele volt szomorú dalokkal
A fájó bús magány.

Eljövök hozzád a szelek szárnyán
Ha közeleg az ősz.
Oda visz fénylő szép szivárvány
Mint árva néma csősz.
Kereslek egyre. Mindhiába.
Rád én nem lelek.
Elmentél egy másik világba,
Hideg sír eltemet.

Eljövök hozzád a szelek szárnyán
Ha beköszönt a tél.
Tudom, hogy ott senki sem vár rám,
Az utam véget ér.
Kezemben egy szál rózsa reszket,
Sírodra teszem azt.
Nézem az árva fakeresztet
De nem nyújt vigaszt.

Eljövök hozzád minden tavasszal,
Az emléked bennem él,
Eljövök hozzád a nyári nappal,
Mely csak rólad mesél,
Eljövök hozzád az őszi széllel
Hangodat hallani.....
Eljövök hozzád, dacolva téllel,
Egy gyertyát gyújtani.

2009.június. 22.

Kérlek melegíts

Melegíts, mert fázom
hideg már az este.
Takaróm felhajtom
lényedet keresve.
Biztatlak, találd meg
esténként az ágyam.
Duruzsolj fülembe
borzongató lágyan.
Szikráidat szórjad
lángoló varázzsal,
izzó szenvedéllyel,
égető parázzsal.
Hozzád bújok akkor!
Ölelem a tested!
Halovány arcomat
rózsaszínre fested.
Levetem ruhámat,
Te vagy már a máglyám.
Melegedre vágyom
csodás cserépkályhám.

2009. november 29.

***************************************

Oldal: Ahol véget ér az út.
tigram-versek - © 2008 - 2024 - tigram-versek.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat