Kinyitja a jégcsap csapját,
Ellopja a hó kalapját,
Lemossa a jégvirágot,
Üdvözli a hóvirágot.
Rügyet rak a kopasz fákra,
Foltot varr a meleg zsákra,
Megfújja a harsonáját,
Öleli az orgonáját.
Tüzet gyújt a Nap az égen,
Melegét ontja már régen.
Lombruhát ad minden fának,
Árnyat az út vándorának.
A mezőkön búzát érlel,
Dalra sok kis madárt kérlel,
És nem mondja azt hogy pardon,
Mikor lesülsz a vízparton.
Egy nyárvégi sötét éjjel,
Megjön az Ősz buja kéjjel.
A bohókás Tél elő,
A gyümölcsöt érlelő.
Esővel önti a földet,
Színesre fest minden zöldet,
Lelopja a fák ruháját,
Abból varrja meg csuklyáját.
Kopasz fákon ül a Tél,
Hószakálla földig ér.
Elejt egy-egy hógolyót.
Jég borítja a folyót.
Ő uralja a világot,
Ablakra hoz jégvirágot,
Nagykabátján jég a gomb,
A fák ágán hó a lomb.