Évszakok:

2. oldal.

Négy évszak az élet

Azelőtt lassabban múltak el az évek,
Mostanában olyan, mintha sietnének.
Nemrég még tavasz volt, s nyár derekán járunk,
Vagy már az is elmúlt, és ősz van minálunk?
Négy évszak a élet? Mit kezdünk a téllel,
Elszállnak éveink hulló falevéllel?

Elsodorja a szél, mint egy száraz lombot,
Az élet köpenyéről letépi a gombot?
Az ősz, már fejünket fehérre színezte,
Acélos testünknek erejét kikezdte.
Szemünknek fényére fátylat sző a holnap,
És a vágyaink is már halk hangon szolnak.

De a szívünkben még tündérek zenélnek,
Múló ifjúságról, emlékről mesélnek.
Erőt adó fénnyel süt még fenn a napunk,
És a melegétől új erőre kapunk.
Dacolunk esővel, hideg őszi széllel,
Ugye megbirkózunk majd a fagyos téllel?

*********************************

Jajszó és víz

Dúlta országunkat a török, a tatár,
de most a víz pusztít, tenger lett a határ.
Nem pihen az árnyék a fáknak tövében,
Jajdulnak a házak a víznek ölében.

Ott, az embereknek apraja és nagyja,
sietve menekül, otthonát elhagyja.
Mentik, mi menthető, ameddig csak bírnak,
komor tekintettel, csak belülről sírnak.

Oda lett! Mivé lett! Búsan néz az árra,
csak a fájdalom az, minek nincsen ára.
Megroggyan a lába, elfárad a karja,
fenn a kéklő eget, zord felhő takarja.

Esik, egyre esik, nappal és éjszaka.
Viruló mezőnek lenne ez évszakja.
Már napfényre vágyik a vetés, az ember.
Lett helyette jajszó, lett helyette tenger.

*******************************

A vihar

Félelmes erővel támadott,
egek haragja ránk csapott.
Tört és zúzott amerre járt,
okozva egyre csak a kárt.
Vadul tépte az ágakat,
és jött a felhő áradat.
Kergette korbáccsal a szél
és táncolt a sok falevél,
eszeveszett táncot járva
a viharnak nótájára.
S mint mikor pergő dob szólal,
jött az eső indulóval.
Előbb lassú koppanással,
csendes hegedűvonással,
szólalt meg az ég zenéje,
s fortissimó lett a vége.
Mikor már dühét kiadta,
a nyilait félre rakta,
mennydörgéssel elvonult,
és a földre csend borult.
A fák, fájdalmas nyögéssel
birkóztak a kerítéssel.
Letéptek minden vezetéket.
Nem találtak menedéket.
Nem volt menekvés, mindhiába.
Már égnem mered gyökér lába.
Mint Úr napján gyermeki kézzel
virágszirmot hintenek széjjel,
telítve volt az út alommal,
vegyülve sok virágszirommal.
S a föld, ki rég az esőt várta,
minden cseppjét magába zárta.
Kivéve azt, mi ott maradt
megbújva a kidőlt fák alatt.

**********************************

Tavasz váró

Már itt kopog, már nincs oly messze
A bohókás kis ravasz,
Hogy meleg fényét széteressze
A Tél űző szép Tavasz.
Selyem ruhákat borít a fákra,
Zöld szövésűt, szépeket,
Dalolva száll madár az ágra,
A Tavasz megérkezett.
Feslő rügyét az ág kibontja,
Dús lombokat remél.
Amíg a Nap sugarát ontja,
Ágai közt a szél zenél.
Fagyát a föld már összetörte,
Fakad a fű, a zsenge, szép.
Pedig a Tél úgy meggyötörte,
Magvát apróra törte szét.
A Tél még sóhajt, de tudja: hiába
erőlködik oly nagyon,
Fáradtan viszi öreg lába
Egy tavaszi alkonyon

*************************************

Az őszi park magánya

Naponta járom az utcát, a parkot.
A jó idő az, ami gyakorta vonz.
Mögöttem hagytam az utca sarkot,
Csodálva láttam, a fák ága bronz.
Ritkuló lomboknak szakadt ruhája
Az ágakon rozsdásan csüngött alá.
Altató dalával a föld, aki várja,
Biztosan magához szólítaná.
Sugarát lopom a búcsúzó napnak,
Az, nyakamra gondosan sálat borít,
Fák ágán a lombok lágy csókot kapnak,
S a csönd magányában a bánat szorít.
A kabátom szorosan fogja a gombot,
Átfázott, úgy látom mára nagyon,.
Lábammal taposom a hallgatag lombot,
S a szunnyadó parkot magára hagyom.

ui:
A vers amit írtam, nem különös, tudom.
Ám számomra egészen új keletű.
Azért csendesen a füledbe súgom:
Nincs benne sehol sem "e" és "é" betű.

*****************************************

Oldal: Évszakok 2. oldal
tigram-versek - © 2008 - 2024 - tigram-versek.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat